27.fejezet:: Cukormázas napok

Az első repülővel elmentünk Norvégiából, és hazarepültünk Virginiába. Damon úgy ölelgette a kispárnáját, mintha az élete szerelme lenne. Természetesen utána engem is megszeretgetett, de tartottam magam ahhoz, hogy nem fekszem le vele. Természetesen úgy is lefogok, csak jó szívatni. Anette, Tiffany, és a madarak borzasztóan boldogok voltak, egyedül savanyú apósom nem örült a hírnek, hogy összejöttem Damonnal.
Szerelmem kitalálta, hogy menjünk el masszíroztatni, mert ő annyira, de annyira el van fáradva. Belementem, nem árt, ha kapok egy kis kényeztetést. Egy hatalmas izomember volt a masszőr, de isteni kezei voltak. Néha kicsit fájt, de végül is ki lehetett bírni. Ellazult izmokkal sétáltam a folyosón, Damon viszont nagyon feszült volt. Érdekes, pedig épp hogy az ellenkező reakció lenne a válasz ilyenkor.
-    Olyan feszültnek tűnt, pedig most lazultnak kéne lenned.
-    Te biztosan nagyon ellazultál – gúnyolódott Damon, bár nem tudom, hogy miért.
-    Annyira jó volt.
-    Gondoltam.
-    Most mi van?
-    Semmi.
Damon kicsörtetett velem a kocsihoz, majd udvariasan, de megjátszott mosollyal kinyitotta az ajtót. Mérges volt, úgy viselkedett, mintha kikezdtem volna valakivel. Damon sokszor kiszámíthatatlan.
-    Hova megyünk?
-    Majd meglátod.
-    Damon, mondd már el, hogy mi a bajod!
-    Semmi.
-    Látom, hogy durcáskodsz. Haragszol valami miatt?
-    Nem. Csak azok a hangok…
Hangok? Csak nem… Damon te olyan hülye vagy!
-    Milyen hangok?  Azt hiszem, valamit félte értettél. Csak jól esett a masszás, és ennek hangot adtam. Most komolyan neked magyarázzam, hogy milyen hangot adok ki sex közben? Este masszírozz meg, és akkor lesz viszonyítási alapod. Édes vagy, hogy féltékenykedsz.
-    Én aztán nem!
Jót kuncogtam rajta, olyan édes, hogy folyton durcizik. Ráadásul zavarba is van attól, hogy lebukott, úgyhogy duplán cuki. Damon leparkolt egy étteremnél, majd még mindig kicsit feszülten ajtót nyitott nekem. Már lehetett látni a csillagokat, apró pöttyökként vették körbe a holdat. Kissé hűvös volt odakint, de az étteremben kellemes meleg uralkodott. a pincér az asztalunkhoz vezetett, ahol már várt ránk az előre kinyitott bor. Damon rendelt mindkettőnknek, majd ragaszkodott hozzá, hogy ő tölthesse ki az italunk. A felszolgáló elment, Damon pedig várakozóan nézett rám. Belekortyoltam az italba, és akkor értettem csak meg, hogy miért nézett annyira Damon. Kíváncsi volt, hogy milyen reakcióm lesz, mikor észreveszem, hogy vért szürcsölgetek.
-    A szerelmünkre. – emelte a magasba a poharat Damon.
Összekoccintottam vele a poharam, majd megettem a steaket, amit Damon direkt véresen kért. Kicsit bizarr, ahogyan két vámpír véres steaket eszik a tudatlan emberek között.
-    Hogyan?
-    Titok.
Rég éreztem ilyen kellemesen magam, nem kellett szavak elég volt csak nézni Damont. Néha átnyúlt az asztalon, megsimogatva a kezem, majd mikor már tízre járt az idő, kifizette a számlát, és haza indultunk. Az erdőnél parkolt le, majd bekötötte a szemem egy sállal.
-    Gyere, majd én vezetlek.
Megfogtam a kezét, és reméltem, hogy bízhatom benne. A talaj sima volt a lábam alatt, úgyhogy biztosan nem az erdőben sétáltunk, hanem egy úton.
-    Vigyázz fa! – Rántott rajtam egyet Damon.
Erősen szorítottam a kezét, és magamhoz öleltem Damon meg csak nevetgélt. Még számtalanszor beijesztett, mindig valami mással. Volt ott lépcső, pókháló, szakadék, bokor, oszlop, de igazából sosem volt előttem semmi.
Mikor kinyithattam a szemem, egy hatalmas nősziromcsokor takarta el előlem a környezetem.
-    Virágot a virágnak.
Damon szobájában voltam, és elképzelni sem tudom, hogy hány kört tehettünk a ház körül, amíg kedvesem el nem sütötte az össze poénját. Egy vázába tettem a virágot, ami gyönyörűen festett az igencsak sötét szobában. Emilynek is tetszett a virág, és boldogan nézett rám.
-    Olyan édes, Damon! Annyira kedves, aranyos, romantikus…
Egy nem tetsző károgás hallatszott, ami bizonyára valami olyasmit jelenthetett, hogy:”Hé!”, vagy „És velem mi van?”.
-    Te is aranyos vagy, Varjú. – vigasztaltam a féltékeny madarat.
Mint a kettő madárka kirepült, amikor a szoba tulajdonosa belépett, de persze Damon tudta, hogy itt voltak. Az ablakot elfelejtették becsukni maguk után.
-    Máris elhagysz a madaramért?
-    Csak a tied vagyok.
Damon eldőlt velem az ágyon, a kölnije teljesen fejbevágott. Megcsókoltam, miközben mutatóujjamat végighúztam a mellkasán, egészen a nadrágjáig.
-    Csak az esküvő után. Amúgy is fáradt vagyok.
Ugyanazt csináltam vele, amit ő szokott velem, a harapásnyomás kezdtem el csókolgatni, am meg is hozta a hatását. Damon rögtön teljes testsúlyával rajtam feküdt, érzékien harapdálva a nyakam.
-    Nem bírok ellenállni neked!
-    Pedig jössz még egy masszírozással.
Kelletlenül lemászott rólam, majd levette a pólómat, miközben „véletlenül” eltévedt a keze, és a hasamat, vagy a mellemet kezdte simogatni. Hasra feküdtem, Damon pedig óvatosan a fenekemre ült. Végigsimított a gerincemen, ujjbegyeivel cirógatta a bőrömet. Ez az extraultra kényeztető csomag volt. A masszőr csak masszírozott, Damon nem csak azt tette. A kezemet a fejem mellé szorította, teljesen máshogy helyezkedett rajtam; a lábaim közé térdelt, majd végigcsókolta a gerincemet. Felforrt a vérem, meg akartam fordulni, hogy megcsókoljam, vagy letépjem a nadrágját, vagy bármi őrültséget, de Damon erősen nyomta a kezem a párnába. Hangosan sóhajtoztam alatta, főleg mikor a nyakamat csókolgatta.
-    Damon…
-    Nem jó?
-    De, csak… Ne kínozz már tovább!
  Amint Damon elengedett, azonnal megpördültem, és lecsókoltam. Ujjaim sebesen siklottak az ingjének gombján, amelyek könnyedén megadták magukat. A lábaimat átkulcsoltam a dereka mögött, olyan közel akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehetett. Damon is belendült, letépte rólam a nadrágot, elszakítva rajta a gombot.
-    Most te jössz.
-    Mi van?
-    Feküdj hasra, megmasszírozlak.
Damon kelletlenül lemászott rólam, majd nyafogva hasra dobta magát.  És még a lányokra mondják, hogy milyen nyafkák. Damon ezerszer többet nyafog, mint én.
-    Nem szereted, ha kényeztetnek?
-    Most inkább mást szeretnék.
Tudom, hogy mást szeretne, pont azért időzítettem így a hátmasszírozást. Annyira jó piszkálni, ha már a szócsatában mindig ő nyer. Végigsimogattam minden izmot, néha egy elégedett morgással díjazott, de amúgy még mindig durci volt.
-    Ez amúgy nem masszírozás, hanem simogatás.
-    Fordulj meg.
-    Nem úgy volt, hogy hátmasszást kapok? Mimet akarod kezelésbe venni? – gúnyolódott Damon, majd megfordult alattam.
Először nem tudtam hova tenni ezt a mondatot, majd ahogy jött a felismerés, úgy öntött el a pír, és vett erőt rajtam a menekülési vágy.
-    El nem menj! – Ölelt magához kedvesem.
-    Disznó.
-    Na és akkor mi van? Te így is szeretsz, nem? – Nézett rám kölyökkutya tekintettel.
-    De.
Damon keze a fenekemre csúszott, majd egy pillanat múlva már alatta feküdtem. Mindig meglepődöm azon, mennyire gyors. Végigsimítottam a nyakától az alhasáig, tudom, hogy ez imádja. Kigomboltam a nadrágja gombját, majd lerúgta magáról a zavaró ruhadarabot, és így nem kellett szenvednem vele.
-    Emlékszel, mikor nem tudtad kigombolni a nadrágom?
-    Az első alkalom volt, és izgultam.
-    Édes vagy. Én viszont fáradt, úgyhogy szép álmokat.
Kedvesem legurult rólam, majd nyakig betakarta magát. Azt lesheti, hogy majd hagyom, hogy csak úgy aludjon. Természetesen csak játszadozik, én pedig egy ideig szívesen játszom vele a játékot, de utána szeretném megkapni, ami engem illet.
-    A barátnőd vagyok, most nem utasíthatsz vissza.
-    Pedig visszafoglak. Majd az esküvő után.
Ha ezt tudtam volna, soha nem mondtam volna ezt neki. Mindig ellenem használja fel a saját fegyvereimet.
-    Én viszont úgy érezem, hogy te most szeretnéd. – Simítottam végig a combjai tövénél, hogy értse a célzást.
-    A testem mást akar, mint én.
-    Szerintem ugyanazt akarjátok.
-    Oké, meggyőztél.
Damon olyan hevesen letámadott, hogy szinte belepasszírozódtam az ágyneműbe. Az ruháim se perc alatt lekerültek róla, és már nyúltam volna, hogy megszabadítsam Damont a boxerétől, mikor kopogtak.
-    Mi van? – Morogta mérgesen Damon.
-    Apánk beszélni akar veled.
-    Most rohadtul nem érek rá.
-    Azt mondta, fontos.
-    Mond neki, hogy jöjjön fel.
Először azt hittem, hogy rosszul hallok, majd Damon ránk pakolta az összes takarót, és akkor már biztos voltam benne, hogy nem viccelt.
-    Ez most komoly?
-    Én nem mehetek le…
Előre látom, hogy milyen fejet fog vágni az öreg, ha meglát minket, és rájön, hogy Damon szemmel láthatótan nem könyvet olvasgatva várta az apucival folytatott beszélgetést. Pontosan olyan fejet vágott, mint vártam, mélységes undor, és megvetés volt az arcán.
-    Mit szeretett volna, Atyám? – Próbált meg kedves lenni Damon.
-    Minek játszadozol ezzel a lánnyal?
-    Csak nem féltékeny?
-    Ne beszélj ostobaságokat. Nem akarok szégyenkezni miatta. Az Alapítócsaládok sarjai pontosan tudják, hogy a Thrushwood család volt Mystic Falls szégyene, én pedig nem akarok szégyenkezni amiatt, hogy veled folytat viszonyt. Nem érdekel, hogy az ágyadban mit csinálsz vele, de nyilvánosan nem szeretném, hogy megjelenjetek együtt.
-    Ő nem a szeretőm, hanem a kedvesem, úgyhogy oda megyek vele, ahova akarok.
-    Megtiltom, hogy vele mutatkozz a fontos eseményeken.
-    Mintha nagyon érdekelne…
-    Az apád vagyok, azt csinálod, amit mondok.
Ezek már megint kezdik. Giuseppe mindig Damont hibáztatja, azt persze nem látja meg, hogy mennyire földhözragadt. Más szemében a szálkát, magáéban a deszkát sem látja meg. Legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, de abból csak még nagyobb vita lenne.
-    Az a hajó már rég elment. Már nem vagyok gyerek, majd én meghozom a saját döntéseimet. Most pedig távozzék!
Giuseppe sértetten kivonult a szobából, fogalmam sincs, még is mit kéne tenni, hogy végre mindenkivel normálisan kijöjjön. Akármit mondok neki, egyszerűen hajthatatlan. Hálásnak kéne lennie, erre lépten-nyomon belém rúg.
-    Ne foglalkozz vele.
-    Nem is foglalkozom. Engem csak a te véleményed érdekel.
Damon visszamászott rám, mintha az előbbi ki beszélgetés meg sem történt volna. Csodás volt a barátnőjének lenni, isteni volt, hogy akkor kaphattam meg, amikor csak akartam. Szerencsére sikerült befejeznünk, amit elkezdtünk, anélkül, hogy bárki megzavart volna minket. Damon isteni az ágyban, és ennek tudatában is van.
-    Szeretlek, Cicus. – Ugrattam egy kicsit.
-    Én is, Fikusz. Amúgy nekem kéne cicának szólítani téged. Te vagy olyan macskáskodó. A cica aranyosan hangzik, a bébi az olyan nyomingeres.
-    Nyomingeres?
-    Az a nyominger, aki menőnek hiszi magát, de nagyon nem az.
-    Értem…
Sosem fogom megszokni ezt a mai beszédet, mindenki laza, és egyáltalán nem tisztelttudó. Régebben mindenkinek megadtuk a neki kijáró tiszteletet, most meg az öreg bácsikát is mindenki letegezi, meg gúnyolódik rajta. Mennyivel jobb volt régen az élet.
-    Okos, pici, cica – ciccegett a fülembe Damon.
-     Cicát mondtál?
-    Miért, mit hallottál?
-    Azt, ami itt van. – Húztam a kezét a mellemre.
-    Tüdő?
-    Hülye vagy.
-    Te meg süket.
Durcásan hátat fordítottam neki, persze nem voltam megsértődve, csak eljátszottam, imádom amikor Damon megölelget, és csókokkal halmoz el. Damon odanyúlt, hogy megsimogassa az arcom, de elszámította magát és az ujja a számban kötött ki.
-    Hoppá… Még jó, hogy csak az ujjam. Vagy legyen más is?
-    Már csak azért sem tenném meg, amit mondasz, mert életem végéig hallgathatnám, hogy cikizel.
-    Nem kényszerítelek semmire, csak piszkállak.
-    Én meg csak mondtam.
Gyorsan le akartam zárni a célzást, nem akarok erről beszélgetni. Damon bizonyára azt hihette, hogy megbántott, mert csóktengerrel halmozta el a nyakam. Olyan, mint a vér, vagy mint a drog, úgy érzed sosem elég belőle. Tisztában vele, hogy érzékeny a nyakam, és mindig ki is használja. A csókolgatás, és simogatás meg is hozta a hatását, nemsokára lihegve bújtam Damonhoz, akinek arcán a már jól ismert elégedett mosolyt terült el.
-    Ez nagyon fárasztó.
-    A nők fáradékonyabbak az ágyba.
-    A mester megszólalt.
Damon csak kuncogott, és a hajammal játszott, még én megpróbáltam elérni, hogy normálisan lélegezzek. Tényleg fáradt voltam, de egy percét sem akarom elvesztegetni a Damonnal töltött időnek. Nyújtózkodtam egyet, majd megpróbáltam egy kényelmes pontot találni Damon mellkasán, miközben a kezemet a combjára szerettem volna rakni, csak kicsit eltévesztettem.
-    Hol jár a kezed, édes?
-    Eltévedt.
-    Eltévedt? – Ismételt Damon.
-    Nem adtak térképet.
-    Ne mond már, hogy nem tudod, mi hol van. Meghúzzalak biszoból?
Erre inkább nem mondtam semmit, már megtanultam, hogy Damon ellen nem jó félreérhető dolgokat mondani, mert megütheted a bokádat.
-    Amúgy meg milyen dolog az, asszony, hogy én hozom a pénzt, te meg itthon lustulsz?
Mind a ketten nevetésben törtünk, ki is percekig nem tudtuk abbahagyni. A kapcsolatunkban az a jó, hogy barátok is vagyunk, ugratjuk a másikat, hülyülünk, így minden sokkal könnyebb. Damon a derekára húzta a takarót, én pedig felkészültem, hogy apósom ismét látogatóba jön.
-    Minek takargatod magad?
-    Hátha apám bejön.
-    Úgyse látna semmit.
-    Ezt hogy érted?
-    Csak akkor, ha hoz magával nagyítót.
-    Erről jut eszembe… - Ült fel Damon, és az éjjeliszekrényben kezdett kotorászni.
Majdnem pofon vágtam, mikor átnyújtott egy pénzzel teli borítékot. Ő csak gúnyosan mosolygott, tudtam, hogy az előző beszólásomért kapom ezt.
-    Ezt mire?
-    Takarításra. Mi másra?
-    Ne adj pénzt, most már úgy is minden közös.
Gonosz dolog volt felhozni, ezt a Jhonos dolgot, de talán én is öv alá ütöttem. Damon visszafeküdt, de még mindig zsörtölődött.
-    A hangokból ítélve, nem gondolom, hogy bajaid lennének a méreteimmel.
-    Jól van, nem kell nagyító.
-    Na azért!
-    Csak egy erős szemüveg. - Viccelődtem tovább.
-    Jól van! – Fordított hátat nekem Damon.
Ő mondja mindig nekem, hogy milyen sértődékeny vagyok, de ő is ugyanolyan duzzogi, mint én. A hanghordozásából ítélve csak színészkedik, de féltek, hogy tényleg megbántottam. Ebben a kérdésben a férfiak nagyon aggódóak, bár nem tudom, hogy Damon mit görcsöl ezen. Már annyi nővel volt, milyen bizonyíték kell még neki? Hozzásimultam, simogattam a karját, de semmi reakció nem jött, tényleg besértődött.
-    Ne haragudj, nem akartalak megbántani.
-    Talán, ha adsz egy puszit, akkor megbocsátok.
-    Hova?
-    Szerinted?
Damon felém fordult, én pedig azonnal a szájára tapadtam. Elmosolyodott, majd magára rántott, és úgy faltuk tovább a másikat.

Damon:
Elizabeth tényleg megbántott egy kicsit. Az oké, hogy piszkálgatjuk egymást, de azért vannak határok. Én is tudnék neki olyan mondani, amit a szívére venne. Persze nem fogok évekig haragudni rá, amúgy is olyan édes, hogy képtelen vagyok sokáig rosszban lenni vele. Kicsit hülyén érzem magam, nem szoktam én ilyen hősszerelmes lenni.
Elizabeth egyre lejjebb és lejjebb csókolgatott, ha nem ismerném, azt hinném… Hát meglepődtem, mikor a sejtésem beigazolódott, nem gondoltam volna, hogy így engesztel ki.

Elizabeth:
Borzasztóan kellemetlenül éreztem magam, még sosem csináltam ilyet, és Damont ismerve még pár hétig emlékeztetni fog erre a kis incidensre.
-    Könyörgöm, ne szekálj ezzel! – Fordítottam hátat neki, zavaromban.
-    Nem foglak. Nem kell szégyenlősködnöd, ez egy párkapcsolatban normális.
-    Tudom, csak ne hozd fel. Jó éjt. – Húztam a fejemre a takaróm.
-    Most komolyan aludni akarsz? – Simított végig a combomon Damon.
Óvatosan kibújtam a takaró alól, mintha attól félnék, hogy leharapja valami szörny a fejemet. Damon azonnal elkapott, majd szorosan magához ölelt, és édesen csókolgatni kezdte a nyakamat. Teljesen beleolvastam a karjaiba, úgy éreztem magam, mint a csoki, akit kiraknak a tűző napra.
-    Úgyis hiányolnod kellett mostanában a pirulásomat.
-    Tudom. Az mindig olyan vicces, és olyan édes vagy olyankor, hogy fel akarlak falni.
-    Szeretlek.
-    Én is.
Ezerszer jobb volt ezt hallani, mint mikor azt mondta, hogy „Tudom”. Most már végre viszont szeretet, csak engem, és nem kell Katherine-nel osztozkodnom. Damon addig csókolgatott, és simogatott, még álomba nem szenderültem. Csodás volt a párjának lenni, tényleg olyan volt, mint képzeltem.