2011. május 6.

37.fejezet: Megtestesült rémálom


Reggel nyomott fejjel ébredtem, mellettem Nick feküdt, egy szál alsónadrágban, rajtam pedig csak fehérnemű volt. Alig emlékszem valamire, tudom, hogy feljöttem a szobájába, aztán csókolóztunk. Úristen, mit tettem, Damon meg fog ölni. Most mit csináljak? Fussak el, és rejtőzzek el, vagy álljak elé, és valljak be mindent? Kimásztam az ágyból, felvettem a ruhám, majd átlopóztam a szobámba, hogy kicsempésszem a bőröndöm, de Damon sajnos fenn volt már.
-    Beszéljük meg a tegnapi dolgot. Tudom, hogy hülye voltam, és tökre igazad volt, amikor.
-    Ne kérj bocsánatot. – Szakítottam félbe Damont.
-    Nem kellett volna bunkóskodnom, meg erőltetnem azt, amit nem szeretnél.
-    Nem érdemlem meg a bocsánatkérésedet.
-    Miért?
Damon méregetni kezdett, majd elém suhant, mitől majdnem felsikkantottam. Beleszagolt a levegőbe, majd mérgesen összevonta a szemöldökét, és mélyen a szemembe nézett, hogy lássa, hogy hazudok-e.
-    Miért van Nick szagod?
-    Én…meg ő…Sajnálom. – Suttogtam megsemmisülve.
-    Figyelek.
-    Lefeküdtünk.
-    Hogy mi van?
-    Részeg voltam és… Damon, nem akartam, hogy ez legyen csak…
Ekkor már utat törtek a könnyeim, megpróbáltam megmagyarázni a lehetetlent, el akartam mondani, hogy mennyire szeretem, és sajnálom, de közben tudtam, hogy felesleges magyarázkodnom, mert úgyis megvet.
-    Ezt nem hiszem el.
-    Kérlek, tudod, hogy szeretlek. Ittam, ő meg kedves volt, és csak úgy megtörtént.
Hozzá akartam érni, de jobban tettem volna, hogyha meg sem mozdulok. Damon elkapta a csuklóm, majd csavart rajta egyet. A csontjaim reccsenése borzasztó robajt csapott, és csak azért nem kötöttem ki a földön a fájdalomtól, mert Damon tartott. A másik kezével a falnak nyomott, miközben majdnem eltörte az álkapcsom is.
-    Emlékszem, mit mondtam, mit teszek, ha megcsalsz?
-    Bántani fogsz?
Damon nem válaszolt, csak hasba vágott, amitől alig kaptam levegőt, így oda tudott kötözni a székhez, anélkül, hogy küzdenie kellett volna velem. A kezem a hátam mögé volt kötve, a lábam egymáshoz, a derekam pedig a szék támlájához. Az volt a probléma, hogy a törött csuklóm miatt nem bírtam elszakítani a lepedőből alkotott béklyómat, ráadásul nem is tudom, mikor étkeztem utoljára.
-    Tudod, mit szeretem ebben a szobában? Van kandalló, és ahhoz ajándékba jár a piszkavas is.
Felrémlett előttem, hogy milyen fájdalmasan ordított Eric a faházban, mikor Damon kezelésbe vette az izzó vassal. Nagyon remélem, hogy most csak ijesztget, és nem akar tényleg megkínozni.
-    Mit akarsz velem tenni?
-    Még nem tudom, de majd útközbe kitalálom. Inkább regélj nekem madárkám, miért is gondoltad úgy, hogy a koldus ágyába kéne bújnod?
-    Damon, én téged szeretlek.
Akkora maflást kaptam, hogy majdnem székkel együtt eldőltem, majd Damon ismét fojtogatni kezdett, és mikor már majdnem kifordultak a szemeim, ismét pofonvágott. A hátam mögé sétált, hallottam, ahogy a táskájában matat, majd mögém lépett, és felkötötte a hajam.
-    Kíváncsi vagyok, hogy a nap végére is szeretni fogsz-e.
-    Mindig szeretni foglak.
-    Majd meglátjuk.
Damon a nyakamba harapott, mélyen, fájdalmasan, szinte kitépte a húst, majd hallottam, ahogy zörög a zacskó, és valami égetni kezdi a sebemet. Rendes körülmények között a mélyedés összeforrt volna, de a vasfű megakadályozta, így csak tovább vérzett, és tovább repedt a bőröm. Nem akartam sikoltozni, talán ha azt látja, hogy nem fáj, akkor ráun. Összeszorítottam a fogam, de a szememből patakzott a könny, Damon pedig folyamatosan új sebeket tépett a testemen.
-    Damon… könyörgök…
-    Gondolkodni kellett volna, mielőtt lefekszel valaki mással.
-    Ha szeretsz, akkor nem teszed ezt velem.
-    Undorodom tőled.
Láttam, ahogy a kandallóhoz sétál, majd felemeli a sercegő vasat, és lóbálni kezdi, mintha golfütőt tartana a kezében. Szerencsére a fejemet nem nézte labdának, de arról az ötletéről sem tett le, hogy megismertessen a fegyverével. Óvatosan kipiszkálta a vasfüvet a nyakamból, majd beledöfte a felhevült vasat. Felsikítottam fájdalmamban, de nem sokáig kiabálhattam, mert Damon letapasztotta a számat a tenyerével. Vergődtem a széken, miközben még mindig sikítottam, és úgy éreztem belehalok a fájdalomba. Damon megszabadított a kínzóeszközétől, majd elengedte a szám, hogy levegőhöz jussak. A sikítástól a torkom is fájni kezdett, így beszélni is nagy erőfeszítésbe tellett.
-    Damon, kérlek…
-    Nem hatsz meg.
Kíméletlenül a térdembe szúrta a vasat, és pedig automatikusan oda akartam kapni a kezem, mitől csak azt értem el, hogy a másik csuklóm is megrántódott. Damon megunta a szurkálásom és inkább a fogaival okozott fájdalmat. Úgy tépte a nyakam, hogyha ember lettem volna, már nem élnék – nem mintha a kínzásokat túl lehetne élni halandóként. Vágytam rá, hogy bárcsak belehalnék ebbe, de egy vámpír sajnos sok mindent kibír.
-    Csak hogy ne tudj beszélni.
Damon a számba tuszkolta a maradék vasfüvet, és csak akkor tűnt fel, hogy kesztyűt visel, így őt nem éri sérülés. Úgy éreztem magam, mintha sósavat öntöttek volna a számba. Próbáltam kiköpni, de csak harmadjára sikerült, közben viszont átégett a nyelvem, és az ínyemből is ömlött a vér.
-    Abbahagyjam?
Bólogattam, és nagyon megkönnyebbültem, mikor eloldozott, és a karjába kapott. Ahelyett viszont, amire számítottam – hogy bevisz a fürdőbe -, inkább behajított az ágyba. A kezem még mindig használhatatlan volt, így nem bírtam eltolni, mikor rám mászott.
-    Damon, most nem vagyok abban az állapotban, hogy veled legyek.
-    Tudom.
-    Damon… Ne! Ne! Kérlek… Könyörgöm… Nem teheted ezt velem…
-    Bármit megtehetek veled.
Éreztem, ahogy a ruhám anyaga megadja magát, majd cafatokban ér a padlóra. Vergődtem Damon alatt, próbáltam rúgni, de a csak az egyik lábam volt alkalmas erre. Damon a térdhajlatomba térdelt, így egy időre az ép lábamat is kivonta a forgalomból. Az összes ruhát lecincálta rólam, majd harapdálni kezdte a nyakam, ami már így is jobban hasonlított egy kicsontozott marhahúshoz, mint egy emberi nyakhoz. Hallottam, ahogy lehúzza a sliccét, majd ahelyett, hogy jött volna a fájdalom, csak azt éreztem, hogy a testem felemelkedik a matracról. Damonon kötöttem ki, akinek a tekintete fekete volt, a szája pedig tiszta vér.
-    Látni akarom, ahogy szenvedsz. – Hörögte, majd magára rántott, ami borzalmas fájdalmakkal járt.
Sosem értettem, hogy ilyen helyzetben a férfiak hogyan tudnak megfelelő állapotba kerülni, és hogy mi az istent élveznek abban, hogy fájdalmat okoznak. Mikor Damon végzett, egyszerűen ledobott magáról, mintha csak egy koszos rongyot dobott volna a szemétbe, majd mögém mászott.
-    További jó utazást, édes. – Súgta gúnyosan, majd összepakolt, és eltűnt.
Az egész ágy tiszta vér volt tőlem, én pedig képtelen voltam összeszedni magam. Zokogtam, és zokogtam, amíg el nem apadt a könnycsatornám, majd legurultam az ágyról, és elkúsztam a fürdőszobáig. Damon nem is szeretett igazán, ha képes volt ezt tenni velem.

Damon:
Fogalmam sincs hogyan jutottam haza, szerintem az összes közlekedési szabályt megszegtem, amit lehet, és csoda, hogy nem karamboloztam. Mikor beléptem a szobámba, Varjú és Csipp éppen egymással beszélgettek, majd hírtelen elhallgattak, mikor bevágtam a szobám ajtaját. Kivágtam az ágyneműt a matraccal együtt az erkélyre, majd az összes ajándékot, amit Elizabethtől kaptam kihajítottam a kertbe.
-    Varjú, döntsél, hogy velem laksz-e, vagy a családoddal.
-    Összevesztetek?
-    Ne kérdezősködj! Elizabeth ide nem teheti be a lábát, úgyhogy vagy velem maradsz, vagy velük mész.
-    Mi történt?
Varjú is csak felidegesített, és legszívesebben hozzá vágtam volna az első vázát, ami a kezembe kerül, de mégis csak a társam, úgyhogy inkább csak egy díszpárnát dobtam neki.
-    Meg akarsz ölni? – Károgta felháborodottan, majd leszállt az éjjeliszekrényemre.
-    Mond meg Elizabethnek, ha látod, hogy a cuccai a szobájában lesznek, és minél hamarabb húzzon el. Az állása megszűnt.
Útközben kaptam egy üzenetet az igazgatótól, amiben közölte, hogy nincs szükségük többé Elizabethre, amit mondjuk meg tudok érteni, mert semmihez nem ért. Jah, ahhoz igen, hogy miképp tegye tönkre az életem. El akartam menni leinni magam, de Csipcsiripp megállított. Szomorúan csörgött nekem, de Varjú a segítségemre sietett és fordítót játszott.
-    Engem is utálsz?
-    Nem, csak a gazdádra emlékeztetsz, és ki akarom őt irtani az életemből.
-    De szeretted.
-    Múlt idő.
-    Akkor miért van rajtad a gyűrű? – Kérdezte Varjú félvállról.
Kihajítottam az aranykarikát az ablakon, és Varjú majdnem megszakadt, hogy utolérje, de végül is visszahozta azzal az indokkal, hogy majd a párjának adja, a szarkák úgy is szeretik az ékszereket. Nem akartam többé még csak Elizabeth nevére sem emlékezni, nem hogy az összetartozásunk jelét hordjam.
Kimentem a kertbe, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, de Varjú nem hagyott békén. Úgy tűnik békebírót játszik.
-    Mit csináltál?
-    Megerőszakoltam.
-    Te hülye vagy. És legalább bánod?
-    Nem.
-    Csak színészkedsz, ismerlek én már eléggé.
-    Akkor nem ismersz igazán.
Ekkor lépett ki az anyám és az üvegházból, és már túl késő lett volna eltűnni. Na ez egy húzós menet lesz, tuti, hogy ki fog térni a hitéből, és megint nem beszél majd velem egy hónapig.
-    Elizabeth?
-    Ott maradt, próbálja összeszedni magát.
-    Ilyen fárasztó volt a pihenés?
-    Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír, hogy két napot kap összecsomagolni, a rossz, hogy utálni fogsz.
-    Mit tettél?
-    Elvettem a kedvét a hűtlenkedéstől.
-    Megütötted?
-    A kínázás annak számít?
Utáltam csalódást okozni az anyámnak, ő volt számomra a legfontosabb nő, de a múltat már úgysem tudom megváltoztatni. Sajnálom? Nem. Legalább is próbálom elhitetni magammal, hogy nem bánom. Ha Elizabeth elköltözik innen, akkor majd könnyebb lesz, így is bezártam egy kis szobába a szép emlékeimet róla.
-    Egy évig nem beszélek veled.
-    Ehhez még add hozzá azokat az évtizedeket is, amik a megerőszakolásért jár.
Anya pofon akart vágni, de elkaptam a kezét, majd gyengéden a eltoltam, de ő zaklatottabb volt, és kitépte a kezét az enyémből, majd könnyek szöktek a szemébe. Szuper, most örökre utálni fog.
-    Nem lehetsz ekkora szörnyeteg.
-    Sok minden történt, mióta meghaltál. Megváltoztam, mert csak így éltem túl a megpróbáltatásokat.
-    Ha bocsánatot kérsz, akkor még elképzelhető, hogy visszafogad.
-    Nem áll szándékomban bocsánatot kérni, tőlem meg is dögölhet ott, ahol van.
Faképnél hagytam anyát, úgyis csak még nagyobb fájdalmat okoznék neki, ha tovább beszélgetnénk. Most csinálok egy szép kis bevételt a Grillnek. Készüljenek fel, mert egy hordó whisky kell ahhoz, hogy jól érezzem magam.
Azt sem tudtam, hogy melyik államban vagyok, de mégis csak sikerült hazatalálnom, ráadásul egy szép kis szőke pipi társaságában. Halkan fellopóztam vele a szobámba, majd azonnal letepertem, amint az ágyhoz értünk. Nem voltam éhes, bevágtam egy csomó zacskót a kocsiban, most inkább csak testi kielégültségre vágytam, mert a reggeli nem volt annak nevezhető. Finom kis bőre volt a szöszinek, biztosan sok figyelmet fordít rá. Halkan sóhajtozott, miközben az ütőerét nyalogattam, majd óvatosan beleharaptam, de csak emberien természetesen. Beletúrt a hajamba, a lábát pedig átkulcsolta a derekamon.
-    Elizabeth…
-    Lara.
-    Tessék?
-    Nem jó nevet mondtál.
-    Mit mondtam?
-    Elizabeth.
-    Figyi, inkább menj innen.
-    De…
-    Elmész innen! – Szuggeráltam bele a szavakat, majd a kisasszony kipattant az ágyból, és hazafelé vette az irányt.
Nem hiszem el, hogy Elizabethnek szólítottam. Ha egy útszéli prostit hívtam volna így, azt megértettem, de azt, hogy azt a lány, akit éppen meg akarok húzni… Nem szabadna, hogy Elizabeth egyáltalán eszembe jutott. Még sosem hallottam olyan keservesen sírni, mint reggel. A francba, Damon, ne gondolj már erre! Megérdemelte, amit kapott!
Kopogás rázott fel az önmagammal folytatott beszélgetésből. Mi van, nem sikerült a megigézés? A szőke csinibaba helyett Elizabeth lépett be, aki meg kell hagyni, hogy jobban nézett ki, mint ahogy ott hagytam, de a szeméből sütött a félelem, a szomorúság, és a fájdalom. Mennyivel jobb lenne, ha szerelemmel nézne rám… Bassza meg, Damon!
-    A cuccaid a régi szobádban, két napod van lakást keresni magadnak. Ha elfogadsz egy tippet, a sarkon jól fizetnek. Gyűrű Varjúnál, állásod nincs, az ajtót meg ismered.
Elizabeth agya vagy meglágyult a kínzás közben, vagy csak provokálni akar. Nem bah, kicsim, játszhatunk így is. Még egy dolog, nem szabadna becézgetnem.
-    Kivezesselek? – Suhantam oda hozzá.
Nem válaszolt, csak akkora pofont kevert le, amitől egyrészt bizsergett az arcom, másrészt pedig azonnal kijózanodtam.
-    Na-na-na. Ilyet nem szavad csinálni, mert el lesz törve a kacsócskád.
-    Megérdemelted.
-    Tudom.
Megragadtam a karját, majd kidobtam, és visszasétáltam az ágyamhoz, amibe már visszakerült a matrac, és új ágyneműt is kaptam anyától. Mindig meglepődöm azon, hogy mennyire szeret.
-    Mit keresel itt? – Nyomtam a falhoz az épp akkor megjelenő Nicket.
-    Bocsánatot kérni jöttem.
-    Téged nem látunk itt szívesen. Ugye megérted?
Mielőtt még válaszolt volna, jól tökön térdeltem, ha már úgy is ezen testrésze okozta nekem a fejfájást. Nick összegörnyedt, majd erőt vett magán és újra kiegyenesedett.
-    Megértem, hogy mérges vagy, és sajnálom.
-    Én nem vagyok te. Te olyan megértő vagy, egyem meg a lelked, csakhogy lefektetni más csaját nem szép dolog. Gyorsan tudd le vele, amit akarsz, és takarodj. Vagy mondjam inkább az, hogy gyorsan dugd le vele, amit akarsz? Nekem mindegy, hogy mit csinálsz vele, csak nem akarom látni a büdös pofád a házban.
-    Bocsánatot akarok tőle kérni, hogy ebbe a szituba kevertem.
-    Ha be akarom tartani a szavam, akkor neked most meg kéne halnod. Kapsz egérutat.
Amint elengedtem, azonnal eltűnt a gyáva kis féreg. Fel kell fegyverkeznem némi fatölténnyel, karóval, vasfűvel, és még megszámlálhatatlan kínzóeszközzel, és azonnal meglátogatom ez a mocskos koldust. Elizabeth lépett be a szobámba, aki bizonyára megérezte Nicket, és jött a kis szeretőét védeni.
-    A pasid elment.
-    Nem a pasim. Amúgy meg miért rendezel féltékenységi jelentet, ha nem jelentek semmit?
-    Azt gondolsz bele, amit akarsz.
-    Damon, szépen kérlek, hogy bocsáss meg nekem.
Ismét sikerült kihoznia a sodromból, nem hiszem el, hogy még mindig ragaszkodik hozzám. Törjem be a fejét, hogy elhagyjon, vagy mi az istent csináljak? A falnak szorítottam, miközben kezem a mai nap már sokadszorra a torkára szorult.
-    Mit akarsz, hm? Hányszor menjek át rajtad, hogy elfejts? Akarsz még egy menetet? Szeretnéd? Teperjelek le? Akkor is szeretni fogsz?
-    Mindig szeretni foglak.
-    Ebbe ne legyél olyan biztos.
A kezem a combjára vándorolt, ami még mindig isteni volt, akármennyire is utálom most a tulajdonosát- Beleharaptam az ajkába, amiből előserkent a vére, de úgy tűnt Elizabeth nagyon összepakolta magát lelkileg. Minden csókom harapás volt, de meg se rezzent, sőt, még meg is csókolt, már amennyire a széttépett ajkával tudott. Amint megéreztem, hogy akar, azonnal elszakadtam tőle, nem akarok én örömet szerezni neki.
-    Pakolj össze, és lehetőleg az órát most ne vidd magaddal. 
Elizabeth némán bólintott, majd lemondóan kisétált. Mit gondolt, hogy majd csak úgy megbocsátok neki? Sosem nézem ezt el neki, úgyhogy feleslegesen reménykedik.
A televízió nem sugárzott semmi érdekesett, így inkább csak feküdtem az ágyban, és pihentettem a szemem, mikor egyszer csak kattant a zár. Megcsapott volt menyasszonyom édes illata, majd éreztem, ahogy a matrac besüpped a súlya alatt.
-    Mi van?
-    Nem akarsz csinálni valamit az ágyban?
Na erre már felpattant a szemem. Ezt most komolyan gondolta? Ez a nő tényleg őrült, hogyha le akar feküdni velem. Tutira biztos, hogy nem normális.
-    Te komolyan még ezek után is akarsz?
-    Szeretlek.
-    Ez csak ragaszkodás.
-    Én tudom mit érzek.
-    Álmodozz csak, hogy mi lett volna, ha… Tudod nem volt ez olyan nagy szerelem, mint gondoltuk. Költözz a szeretődhöz, vagy ahova akarsz, de holnap este már nem akarlak itt látni.
Újra hátradőltem, majdcsak leesik neki, hogy már nem kell nekem. Sajnos Elizabeth okosabb ennél, és kihasználta, hogy nem figyeltem oda. Egy vasfüves tű landolt a bordáim között, és tuti, hogy ezért Alaric fog fizetni.
-    Fordult a kocka, Damon.
-    Csaló.
-    Csak nem rossz kiszolgáltatottnak lenni?
Az igazat megvallva, tényleg borzasztó volt, és én még terrorizáltam is őt. Kit érdekel, megérdemelte. Apró csókokat nyomott a nyakamra, sajnos tudta, hogy mit szeretek. Egy percre még élveztem is, majd hírtelen eszembe jutott, hogy utálnom kéne.
-    Mit mondjak? Imádlak, csókollak, szeretlek, édes? Hazudjak? Mit akarsz hallani?
-    Amit igazából érzel.
-    Gyűlöllek, mert megcsaltál, nem akarok tőled semmit, legfeljebb sexet, mint egy örömlánytól szokott az ember. Lehet, hogy eddig is csak használtalak?
-    Nem, tudom, hogy szeretsz.
-    Tudtalak szeretni, de te nem értékelted. Ugyanolyan ribanc vagy, mint Katherine, te is csak pofára ejtettél.
Elizabeth nem számolt azzal, hogy tele vagyok emberi vérrel, így a vasfű sem hat olyan sokáig, és hamar a falnál találta magát. Meglepődött, de még mindig nem remegett, pedig biztosan tartott tőlem. Erőszakosan fogdosni kezdtem, miközben a nyakát harapdáltam. Egyszerűen már nem tudok mit kitalálni, mert ez sem akasztotta ki.
-    Elegem van belőled.
-    Nem azt mondtad, hogy sexet akarsz?
-    Ha te akarod, akkor én nem.
Elizabeth ajka az enyémhez ért, de szerencsére már annyira ideges voltam, hogy nem lágyultam el. Pedig finom puszi volt, csak rosszkor időzítette.
-    Mit nem értesz azon, hogy vége? Undorodom tőled.
-    Könyörgöm, Damon.
-    Nekem aztán könyöröghetsz, sőt sírhatsz is, nem hat meg. Vége, ennyi volt, pápá. Ez nem az a történet, amikor összekaptuk egy kicsit, hanem az, mikor örökre vége a dalnak. Ott az ajtó.
Elizabeth meg sem mozdult, csak magabiztosan mered rám. Szerintem tutira nem normális. Egy épelméjű ember már rég elfutott volna, ő meg csak kihívja maga ellen a sorsot.
-    Elizabeth, kérlek, takarodj innen.
-    Nem kellek? Jó, akkor ölj meg. – Nyomott egy karót a kezembe Damon, amit a combfixéből húzott elő.
Most tűnt csak fel, hogy milyen vadítóan is néz ki… Ne csábulj el Damon, ez csak álca. Most komolyan azt akarja, hogy leszúrjam?
-    Tényleg azt hiszed, hogy nem ölnélek meg?
-    Ha igazat mondtál, akkor megteszed, ha nem, akkor csak színészkedés az egész.
-    Te meg akarsz halni?
-    Nélküled minek éljek?
-    Ezt egy regényből vetted?
-    Szerelek.
-    Akkor ez volt az utolsó szavad.
Egyszer csak kirepült a kezemből a karó, anya pedig úgy nézett rám, mint akiben egy világ omlott össze. Kiráncigálta az elme-zakkant Elizabethet, majd apám vette át a helyét. Na most pont hozzá nincs hangulatom.
-    Végre eltűnik a Thrushwood?
-    El.
Szerintem ő az egyetlen, aki örül ennek a hírnek, és azért ez egy kicsit szomorú. Ha ennyire utálja, akkor szemetebb, mint gondoltam. Anya már biztosan elmondott neki mindent, és azért mégis csak megérdemli Elizabeth, hogy sajnáljuk, hisz nagyon tetű voltam vele.
-    Fel szeretném bontani a jegyességet.
-    Nem! – Rontott be a félőrült Elizabeth.
Ezt a csajt tényleg nem lehet levakarni? Komolyan abba a papírba kapaszkodik, amelyet, bármelyik pillanatban darabokra téphetek?
-    Minek akarod fenn tartani, ha nem akarlak?
-    Eltűnök, békén hagylak, csak ezt hagyd meg nekem. Tudod, hogy mit jelent nekem.
-    Nekem csak undort jelent.
-    Nem írom alá.
Folytan képes felhúzni, és legszívesebben addig ütném, ameddig be nem adja a derekát, de ez nem lenne túl kultúrált. Körözni kezdtem körülötte, mint egy keselyű a sebesült nyulacska körül.
-    Édes, tudod, hogy így lesz a legjobb.
-    Soha nem fogom aláírni, Damon.
-    Akkor addig tépem ki a szarkád tollait, ameddig igent nem mondasz.
-    Te őt sosem bántanád.
-    Feltúrom a családod sírját.
-    Ők nem ártottak neked semmit.
-    Soha a büdös életben nem jövünk újra össze. Nem mindegy?
-    Nekem nem. Nem megyek bele.
-    Pedig bele fogsz. – Passzíroztam neki a falnak.
Apám meg sem mozdult, úgy tűnt őt nem zavarja túlságosan a helyzet, egyedül anyám volt az, aki könyörgött nekem, hogy ne bántsam a megbolondult lányt.

Elizabeth:
Damon tényleg utál, ha képes lett volna leszúrni, most meg még az eljegyzésünket is fel akarja bontani. Nem fogom engedni, hogy eltaszítson magától. Tudom, hogy az, aki bántott, az nem az a Damon volt, akit én szeretek, hanem az őrült Damon, aki a vámpírsága miatt bújt meg benne, és azért, ami akkor történt, mikor egyedül kóborolt a világban. Sosem mesélt nekem a múltjáról, csak egyszer tett egy megjegyzést, ami arról szólt, hogy fogalmam sincs, hogy mint ment ő keresztül az élete során.
Ha beledöglök is, visszaszerzem, tudom, hogy szeret, csak tagadja. Éjfélkor felvettem a kedvenc ruhámat, majd belopóztam Damon szobájába, aki mérgesen fújt egyet, mikor észrevette, hogy ismét zaklatom.
-    Mit akarsz már megint?
-    Nem válaszoltam semmit, csak bebújtam az ágyába, és fölé hajoltam. Varázslatot bocsátottam magamra, hogy pár percre emberien működjek, és el tudjon hipnotizálni.
-    Mond el!
-    A vámpír-ember kapcsolatok nem működnek.
-    Szegény Nick, most ejtetted pofára?
Nem válaszoltam, csak Damon szemébe néztem, akinek végre leesett, hogy most alkalma nyílt arra, hogy megigézzen.
Anette hamisított nekem egy papírt, amiben felbontjuk a jegyességet, és az összes vagyont a nevemre íratjuk. Természetesen ez érvénytelen volt, mivel az apám neve nem úgy állt rajta, mint az eredetin. A hitelesség érdekében, még neki is vágtam Damonnak a tollat, majd bőgni kezdtem.
-    Ne az én párnámat sírd tele.
-    Ott sírok, ahol akarok.
-    Na idefigyelj! Szépen átmész a szobádba, alszol egyet, majd eltűnsz az életemből.
-    Utolsó harapás?
-    Legyen.
Damon azonnal rosszul lett, amint belém harapott, hisz a vasfű tömény volt, amit megittam. Szerencsére kitisztul addigra, mire visszaválok vámpírrá, így csak Damon szenved, én nem.
-    Hogyan? Ha benned van, akkor minek írtad alá?
-    A papír hamis volt.
Gúnyosan mosolyogtam Damonra, majd csókolgatni kezdtem a harapásnyomát, de nem lágyult el, hanem inkább ingerült lett, és beletépett a torkomba. Ha az előbbi harapásnál támad volna így nekem, akkor lehet, hogy nem élnék, de a varázslat megszűnt, és ismét vámpír lettem. Az átalakulás kicsit túl gyorsan sikerült, így émelyegni kezdtem a vasfűtől, de szerencsére nem marta ki a gyomrom.
-    Nem értem…
-    Boszorkány vagyok. Elfelejtetted?
Én nem tudtam bántani Damont, de azért a combjába szúrtam egy karót, hogy törlesszek, majd mély álmot küldtem rá. Odabújtam hozzá, és lepörgettem előtte, az összes szép emlékünket, a kiskorunktól, egészen az iskolában töltött első napomig.
Mosollyal az arcán ébredt, majd mikor meglátott azonnal leolvadt, és maga alá tepert.
-    Ezért még megfizetsz.
-    Szeretsz. Végig mosolyogtad az éjszakát.
-    Jaj, édes. Csak a drága időmet pazarlod.
-    Csókolj meg utoljára, és eltűnök.
Damon gyors puszit nyomott a számra, majd le akar lépni, de megragadtam a karját. Nem puszit akartam, hanem rendes csókot, hátha akkor ellágyul.
-    Már kaptál.
-    Rendeset akarok.
Damon forgatta a szemeit, majd most egy hosszabb puszit adott, de ez még mindig nem az volt, amit szerettem volna.
-    Már kétszer megcsókoltalak, elég legyen.
-    De ez sem volt rendes.
-    Ha rajtad múlik, akkor semmi nem lesz rendes.
-    Csókolj meg úgy, mikor szerettél.
Damon lassan odahajolt hozzám, majd olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy majdnem elolvastam. Most vagy nagyon jó színész, vagy tényleg ennyire szeret még mindig. Éreztem, ahogy emelkedik a keze, hogy végigsimítson az arcomon, majd hirtelen leugrott rólam, és szélesre tárta az ajtót.
-    Menj.
Hisztizni tudtam volna, legszívesebben levágtam volna magam a padlóra, és dörömböltem volna az öklömmel a földön, de nem akartam az még megmaradt büszkeségemet a kukába dobni. Annyira, de annyira azt hittem, hogy vége boldog lehetek. Az én hibám az egész, ha nem csaltam volna meg, akkor nem lett volna semmi baj. Mondjuk, én azért nem kínoztam meg, mikor lefeküdt Katherine-nel. Mindegy is, igaza van Damonnak, nem fogok azon gondolkodni, mi lett volna ha… Elmegyek innen, és soha többé nem jövök vissza. Emilynek van a családja, most már nélkülem is boldog, Tiffany pedig el van jegyezve, úgyhogy ő is biztonságban lesz Joey mellett. Nincs senki, akiért maradnom kéne, és itt csak szenvednék.

12 megjegyzés:

  1. szia
    nagyon jó lett!:)
    Damon nagyon kegyetlen és durva volt Elisabeth-tel
    mintha ő nem csalta volna meg ezért kicsit haragszom is rá
    Elisabeth-ben megcsalódtam értem én hogy szeretni meg minden de Damon megkínozta majd megerőszakolta és ő meg mit tesz könyörög neki kérdem én hol van a női önbecsülése ilyenkor???
    azért sajnálom hogy elmegy:(
    Nick meg nagyot nőtt a szemembe hogy odamert állni Damon elé azok után amit tett bár lehet hogy csak én képzelem bele de mondani akart valamit Damonnak csak ő elküldte de lehet hogy csak azért érzek így mert az szeretném hogy ez ne történt volna meg
    nagyon jó lett még egyszer
    várom a kövit siess vele légyszi
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Elisabeth télleg örült!! xD
    Damonnek azért igaza volt. ;)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Damon tényleg hülye volt, de a pasik nagy részt tényleg ezt csinálják, arról elfeledkeznek, hogy ők se szentek, folyton a nő a hibás mindenért.
    Gondoltam, hogy lesz, akinek nem tetszik majd, hogy Elizabeth ennyire eldobja az önbecsülését, de majd a továbbiakban lesz olyan is, mikor Damon fog térden állva könyörögni.
    Nem terveztem, hogy Nick mondani akar még valamit, de van abban valami, amit mondasz. Örülök, hogy kedveled, de van egy olyan érzésem, hogy fogod még nagyon, de nagyon utálni is.
    Még nem tudom mikor jön az új fejezet, de rajta vagyok az ügyön.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Igen, Elizabeth kicsit megzakkant, de majd jól lesz. Damonnak abban igaza volt, hogy az exe kicsit megbolondult, de mondjuk előbb kellet volna gondolkodni, és csak utána cselekednie.

    VálaszTörlés
  5. ez s az elozo fejezet valami fantasztikus!!!!!!!!!!!...........WOW......OMG

    VálaszTörlés
  6. huhhh... Damon nagyon durva volt Elizabeth-tel... de meg lehet érteni... ami az övé az-az övé.... komolyan én nem tudom mit csinálnék ha kiderülne hogy nem feküdtek le, hiszen úgy írtad h fehérnemű még volt rajtuk... xĐ wáááá..én már megint kombinálok...xĐ
    Elizabeth kezd tényleg megőrülni.... még így is h Damon teljesen megalázta, így is imádja... mondjuk meg lehet érteni..xĐ

    és amúgy ha így haladunk tényleg szükségem lesz arra a ránctalanítóra....xĐ:D
    várom a folytatást....
    pusziii. <3<3

    VálaszTörlés
  7. Sziia! Nem rég kezdtem el olvasni a történetedet egyszerűen fantasztikus,annyira tetszik! Nagyon szépen,változatosan írsz! Nagyon várom a következő fejezetet mert nagyon függő végnél hagytad abba viszont valami böki a csőrömet: HOGY TEHETED EZT VELÜNK ???? SZAKÍTANAK???? REMÉLEM GYORSAN ÖSSZE HOZOD ŐKET... :)
    pusz

    VálaszTörlés
  8. Szia.
    Remek lett, mint mindig. Bár egyszer majdnem elsírtam magam...
    Elizabeth megzizzen egyszerűen, oda a régi önérzet... meg minden önbecsülés.
    Damon kicsit kegyetlen volt, de meg tudom érteni, csak ki kell kapcsolni az agyam feminista részét:)
    Várom a folytatást és nagyon sok ihletet kívánok hozzá.

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Katalin: Köszönöm, örülök, hogy tetszik.

    Csillus: Tényleg lefeküdt Nick-el, és Damon NAGYON durva volt vele. Elizabeth kicsit tényleg megzakkant, de majd jobban lesz. Ne költs krémekre, mert szart sem érnek. :D

    Lilibella: Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a történetem, remélem, hogy a továbbiakban is szeretni fogod. Néha muszáj így abbahagyni. Tudod megosztó ez a dolog, valaki szeretni, ha összevesznek, valaki meg a plafonon van tőle. Nem tudok olyan kitalálni, ami mind a kettő csoportnak jó.

    Joeva:Én nem tudom kikapcsolni ezt a részt, szerintem nagyon gáz, amit Elizabethel csinált, kicsit túl lőtt a célon. Ha elsírtad magad, az azt jelenti, hogy jól írok, és ennek nagyon örülök. Majd lesznek azért boldog fejezetek is, ne aggódj! Köszönöm, ihletem általában van, csak időm nincs írni.

    VálaszTörlés
  10. szia
    nem rég találtam rá az oldaladra és nagyon tetszik:D
    már végig is olvastam két nap alatt úgy magával ragadott nagyon jól írsz:D
    várom a kövit rem hamar hozod:D

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Köszönöm szépen, sosem gondoltam volna, hogy majd ennyien fogjátok szeretni. Szerintem elég sok hibám van, lehetnék jobb író is, de végül is az olvasók véleménye a lényeg.
    A következő fejezet holnap felkerül.

    VálaszTörlés

Ha igazán tetszett a fejezet, írj kritikát, mert csak abból látom a véleményedet!